Ilyenkor biztos csak legyint,
nem törődik hiányos lelkemmel,
hogy fehér porába hempergessen.
Ehelyett inkább fekete lettem,
a sötét sárba estem,
mocskos lett a testem,
szövetségesek lettünk, ketten.
Nem volt bennem fehér,
Pedig megtisztítottam helyét,
Vártam rá, de üres maradtam,
Fekete sár bugyogott alattam.
Már megint késett,
biztosan félre lépett,
bennem a remény elégett,
porrá vált az ígéret.
És most esik,
hófehér minden,
a gyerekek az ablakon lesik,
rávetik magukat, mint kincsre.
Nekik öröm ül az arcukon,
Eközben, egyedül szenvedek át harcokon,
Csalódottság söpör bennem végig,
nem csak ő késett.. én is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése