Sz-e-r-e-t-e-m

Boldog pillanatok töri óra előtt. A legjobb, hogy biosz, fizika, irodalom, és matek előtt is szárnyalunk a boldogságtól.

És mért is jó ez?

Nem bolondulunk bele az állandó tanulásba, kizökkenhetünk az élet bajaiból. Ha még sem sikerülne, van néhány társunk, akikbe beletörölhetjük a kínjainkat, akik boxzsákként tűrve állnak míg te tombolsz, hangosan ordibálhatod velük a folyóson, hogy "véééénusz segggggg"...

Boldog pillanatok. Egy szép helyen, csodálatos emberekkel, akikre azt hiszem bizton mondhatom:

Barátok. 

Mert Zizi cuki. És édes. na meg....szúrós gyönyörű szép szeműű:)

Jól megy a kettő egymáshoz. Szerintem mi is.

Stílusos. Az egyszer egynél is egyszerűbbb... mert, ez JÓ.

Ja...és elcseszettek.

Komolyvagy

Amikor a felvételin leültem a 3. teljesen üres padba, nem gondoltam volna, hogy bárkivel is szóba fogok állni. Aztán, egy bohókás csajszi felém irányította a hangját és azt ’ordította’ a túlpartra: Sziia, Meme vagyok! Nem ülsz ide? – bátorkodtam odaülni, és onnantól azt hiszem, meg volt pecsételve a sorsunk.

 Megkerestük egymást, a ’nemmondomkianevét barátomezervan’ oldalon és próbáltuk megismerni a másikat virtuálisan. Ott persze könnyű egymásról írogatni, viszont a személyes találkozás, szerintem döcögősebb volt. Nem igazán emlékszem az első lépésekre,de a saját személyiségemből kiindulva, biztos vagyok benne, hogy te voltál az alapozó, én csak pirosítottam.

 Könnyebb volt, hogy ott voltál nekem, könnyebb volt, különben tuti magányos mormotaként lógattam volna az orromat órákra menet, vagy kóruson. Bohókás voltál. Mindenkinek hangosan köszöntél a folyósón, mindig mondtál valami ’napibölcsességet’ töri és magyar órán. Hang voltál. Vagy. És szerintem leszel is.

 Mégis, valami szerintem változik. Változik az idő, a környezet, a világ, viszont Te is.

Sokszor tényleg botrányosan infantilisen viselkedünk, de Te kihoztad belőlem azt, ami eddig nem volt olyan erőteljes, és ez a legpozitívabb dolog, ami az elmúlt évben történt velem.

  Amikor valaki azt mondja neked: nem, nem vagy komoly .- bennem is darabokra törik valami, hangosan csikorog, és kellemetlenül szúr.

Ha valaki beléd látna, úgy mint én, valószínű minden ilyen hamis vádat elrejtene a béka tompora alá. Nem tudom pontosan mit érzel, nem mindig tudok elmenni rajtad. De tudom hogy nincsenek rendben benned a dolgok. De megnyugtatlak, nem vagy egyedül.

 Minden nap egyre erősebben érzem én is, hogy kezdek kiesni a testemből, a társaságomból. Mindig jó voltam abban, hogy eltitkoljam mit érzek. Soha nem akartam megbízni senkiben, és hamis bajokat faragtam magamnak, hogy elfedjem az igazi problémákat, de büszkén tudtam mosolyogni bárki arcába: jól vagyok.

 Mára viszont, nem tudok elsiklani apró gondokon sem. Az önértékelésem a legmélyebb kút alján van elrejtve, és egy rossz szó hallatára el tudom bőgni magamat, se szó, se beszéd nélkül. És hiába kérdezitek mi van, nem tudok válaszolni, mert képtelen vagyok rá.

  De te azzal megkönnyítesz mindent, hogy végig nevethetem veled a napot, hogy fellökhetlek a tomporommal, na meg tudnánk még mesélni.

  Fontos dolog a komolyság, de nem zárja ki a kettő egymást. És hiszem, hogy meg fogod tudni találni az egyensúlyt. És eljön az a pillanat, amikor belül is azt fogod érezni: minden rendben.

Én is hasonlóképpen fogok cselekedni.

pedig régmúlt.

Némaság, már senki nem szólt, csak a csend, már a szó is elholt. Rezdületlenül állsz a sötétségben, valamit érzel: ürességet. Szólni nem tudsz, mint már mondtam, az is elmúlt. Úgy, ahogyan az élet szalad: egy szempillantás alatt. Végiggondolod, mi történt, s úgy süvít, akár a töltény... fájdalom hasít végig..
Tűként szúr beléd az emlék, sírni próbálsz, de nem bírsz. Csak a gondolatok jönnek-mennek..az egyik csúnya, vannak nála szebbek. Nem fáj, vagy talán nem érzed. Béna vagy,arcodat a tükörben nézed. A mosoly sehol, orcád színe kreol, bár egyre inkább fehér, tekinteted letér, az ablakra mered...kint a játszótéren hintázik egy gyerek. Mellette egy bácsi, nézegeti csendben, mosoly ül az arcán, ragyog barna szeme...A kisgyermek megunja, a bácsihoz szalad, megölelve azt mondja: papa.
 Megáll az idő körülötted, látod a múltat szaladni mögötted, csend van, hideg járja át a szobát, neked ő nincs már... elvitte a halál.

Sajnálom...

Nem akarom, hogy utálj. Azt akarom, hogy neked a legjobb legyen.

 Rád nézek és az jut eszembe: héjj, ő a legjobb. Minden egyes este úgy fekszem le, - Istenem, tartsd meg nekem- könnycsepp gördül, s csak meredek a sötét plafonra és átjár az a kifürkészhetetlen félelem. És cikáznak a gondolataim, hol felmelegszik a szívem, hol pedig megdermed, és a torkomba ugrik, már a gondolattól is.

 Nem akarok gonosz lenni, egyszerűen óvni akarlak. Hogy soha- soha ne kelljen azt mondanom: Viszlát!

 Annak örülök, aminek Te, bármit megteszek, csak hogy mosolyt lássak felnőttes orcádon.

Ha mást nem, hát támogatlak, vagy a kezedet fogom. Csöndben leszek ha azt kéred, vagy az arcodba nevetek, ha úgy tetszik.

Sajnálom ha kitörnek belőlem dolgok. Sajnálom, ha az érzéseimet rád vetítem ki, de kire, ha nem Rád?

 Csak kérlek, ígérd meg nekem, hogy Velem leszel…! Mindig, mert el sem hiszed, de nekem nagyobb szükségem van Rád.

 Könnycsepp gördül, örömből és bánatból áll, -szeretlek-súgja.

pillanatnyi

Őszi csend,
körbe teker a hideg,
fagyott lelkem kuporogva
szemem a fénytől hunyorogva
mered előre

szükségem van egy kis erőre,

de én, nem tudok mit tenni,
csak csendben, magamban nevetni,
eltűnt arcomról a fagyos molyos,
Megviselt arcom, ma már merev, komoly..
.szememben sem látsz mást,csak jeges könnyeket,
Lelkem csendes, őszi, nesztelen förgeteg.

Élet pusztító

Sziréna hangzott fel,

Hírtelen,

Átjárt a fájó félelem..

Üvegesen meredtem.

Érthetetlen gondolatok tömkelege,

Nyomta szívem egészét,

Nem tudtam mi a helyes,

Elindultam hát reményért.

A hang csak erősödött,

Szívem kiugrani készült,

A jó érzés eltörlődött,

Lelkem gyenge, rémült.

És csak megyek,

Egyre gyorsabban,

Az ég a fejem felett,

A füst színébe lobbant.

Elképzelni nem mertem,

Mi történhetett,

Szívemen csak a remény szeme,

Utolsó fénye lebeghetett.

Házunkhoz érve,

Feketeség fogadott,

Régi, családias fénye,

Csak a múltban ragyogott.

Az egész nem más,

Rom csupán,

Rászállt az elmúlás…

Csak álltam sután.

Beszakadt tető

Néhány megmaradt boltozat,

Kanál, bögre, edényfedő,

S a régi, megviselt zongora.

Billentyűit lenyomtam,

A hamis dallam szíven talált,

Mintha belevágtam volna öklöm a betonba,

Úgy idézte elém; a halált.

Minden mi színes volt,

Feketére korhadt,

Egy elmaszatolt folt,

Itt terül előttem, holtan.

Gyermekkorom minden kincsét,

Játékát, emlékét, boldogságát,

A tűz rárakta bilincsét,

És magával cipelte, mint rabját.

Körbe nézek… újra és újra,

Hogy múlhatott el ilyen gyorsan?

Összegörnyedek dúlva-fúlva,

Itt az egész életem, lent…a porban.

Lent az elpusztult félhomályba,

Próbálom összeszedni életem, elmúló darabjait,

Ujjaim közül elfújják őket tétovátlan,

A tűz utolsó, pusztító haragjai.

szerelem egy fogalma

Tudod a szerelem egy olyasfajta érthetetlen dolog, amely két ember közötti hidat épít, szivárvány malterból és bizalom téglából.

Zizinek, kívánságra vagy anélkül

Szóval, tudod drága pörgőbogaram, hogy átjár az öröm apró gyermekétől a legnagyobb culájáig az érzés, amikor reggel belépek az ajtón, és sárkány ordításod összeborzolja a hajamat, és valami olyasmi hang szól a fülembe: Otthon.

 Rengeteg szeretet van benned és próbálod belém ’hányni’ az egészet, csak sokszor a saját belsőségeimtől nem fér, sokszor vissza böfizem, ami neked nem tetszik és őszintén szólva meg is értem, ne haragudj.

 Örülök, hogy figyelsz rám. Szeretem ha megdicsérsz. Mindig megdicsérsz, pedig sokszor ocsmányul nézek ki, kócos a hajam, kolesz szagom van és te azt mondod: mesés.

Én meg inkább csak kiugranék az ablakon. Mert persze te szép vagy,és otthon illatot árasztasz.

 Az hogy milyen elragadó cukorság van a szívedben, azt te lerajzolod. Édes nyuszikkal tömöd a füzetem, és nem, nem utálom őket. Sőt, te jutsz róluk az eszembe.

 Najó, azt nem szeretem, amikor sípcsonton rúgsz, vagy hamar megsértődsz. De persze, mindenkiben vannak ilyen apró csont repedések. Sorolgatsz néhányat most magadban bennem is.

Jó zenéket hallgatsz. Coldplay. Jíhá. Oasis. Jeeepppi.

 A hangjaid, te jó ég jajj. Azok utánozhatatlanok, és a padlóig tipornak a nevetésem által.

Mérhetetlen boldogság számomra, hogy az élet volt oly kegyes és elém rakott egy egyedi horgolt,rajzolt füllel rendelkező nyuszit.