semmi

Ne imádj.
Nem kell.
Engem nem így kell.
Ne mondd el százszor,
ne ordítsd a világnak,
ne vágd a pofámba,
vagy csúsztasd el előttem,
nem kell a fecsegés,
a részeg ölelés,
nem kell a drága holmi,
nekem nem kell lopni,
nem vagyok ugyanolyan,
mint a többid,
nekem hosszú csend kell,
nézz belém, lássam
hogy érzel,
szoríts magadhoz,
simogasd az arcom,
mindig csókolj úgy,
mintha utoljára látnál,
ne úgy mintha utálnál,
szeress nagyon,
mert nem biztos,
hogy hagyok magamból
holnap reggelre is.

Vers, hogy hogyan lehet elrontani egy romantikus mese végét

Vers, hogy hogyan lehet elrontani egy romantikus mese végét

Ha mesehősök lennénk,

én Hófehérke,

te meg a hercegem,

almától álomban hemperegtem,

majd

szerelmes csókodtól felmelegedve,

megharaptam a szádat.

Ha mesehősök lennénk,

te Shreck én meg Fióna,

sárkány karmai közül kiszabadítva,

belezöldültem a szerelembe,

mikor elmerültem mocsaras szemedbe,

te meg a takaró alá pukiztál.

Ha mesehősök lennénk,

Szépség és a Szörny,

ismeretlen, zord külsőd

mögé néztem, s te hagytad,

hogy valaki újra szeressen,

 de sajnos szőrös maradtál.

Ha mesehősök lennénk,

Te Tarzan, én Jane,

a dzsungelben te megmentettél,

én  megtanítottalak szeretni,

bár mikor megsimítottad a hajam,

csak egy bogarat kaptál be belőle.

Ha mesehősök lennénk,

te Aladin, én Jázmin,

másra vágyni, mégis ugyanarra,

a szerelemre,

s ezért bármit megtenni,

lopni, csalni, hazudni,

végül aztán sittre dobtak.

Ha mesehősök lennénk,

Én Ariel, te Eric herceg,

partra vetett a szerelmem,

 te megtaláltál,felkaroltál,

megmutattál mindent ezen a világon,

túl sok volt, belefulladtam az örömbe.

Ha mesehősök lennénk,

azt hiszem akkor sem változna semmi,

akkor is csak te meg én volnánk,

együtt az örökké valóságig,

a holdig meg vissza ,

az üveghegyen is túl,

pici ciki dolgokkal hintve,

együtt lennénk akkor is,

szerelmesen.

Tudod

Tudod, 

régen már elképzeltem, 

hogy milyen lehet a szerelem,

egyszer csak jön,

váratlanul, mint szürkeszamár a ködből,

nem szól, nem beszél,

csak homlokon csókol,

és megáll.

Néz és átlát,

és én nézem és átlátom,

felém nyúl,

és én érte, 

és érzem,

hogy ő az.

Tudod,

régen már elképzeltem,

hogy milyen lehet a szerelem.

udvarol és virágot hoz,

bejárjuk a világot,

éjjelente hazakísér,

sört vesz és fagyit,

hogy felvisz a kecskeméti dombra,

bemutatom otthon, hogy ő az,

vacsorázni megyünk,

a fülembe súgja,

hogy tudod,én is,

 amikor rám néz,

látom,

hogy én vagyok.

Tudod,

régen már elképzeltem,

hogy milyen lehet ha szeretnek.

Megszokjuk egymást mégis egyre jobban 

jobban dobog bennünk valami,

reggelente átkarol,

magához húz,

azt mondja ne birizgálj,

és szorít, ahogy csak bír, 

mert nem akar elengedni.

Reggelit hoz az ágyba,

éjjelente egymásban alszunk el,

hosszan csókol ha elmegy,

és örül, ha újra lát.

Tudod,

régen már elképzeltem,

hogy milyen lehet ha szeretek.

Megcsókolom újra és újra,

 ebédet csomagolok,

csokit rakok és szalvétát,

beletúrok a hajába,

odabújok és nem hagyom aludni,

nézem és átlátom,

látom,

hogy ő az.

Hogy fáj ha elengedem,

és alig várom, hogy megint lássam.

Tudod, 

régen már elképzeltem,

hogy milyen lehet a szerelem.

És tudod,

pont ilyen.

Váratlan és

csodálatos.