hülye hétfő

Nyugodt voltam, nem is gondoltam volna, hogy izgulnom kellene, biztos voltam a sikerben.
 Leesett az első hó. Október vége van, nem csak az emberek hülyülnek meg , de az időjárás is megkergült. Reggel, amikor kinéztem az ablakon, azt hittem csak halucinálok, és csak a dér ülepedett rá mindenre. Aztán végül gyorsan elolvadt, ha az a néhány folt fehérség nem maradt volna elbújva néhány bokor alatt, járdán, vagy háztetőn, senkinek nem jutott volna  eszébe, hogy a hó miatt van ennyi lucsok.
  Amikor közölte velünk anya, hogy nem sikerült, valami kezelhetetlen érzés futott át bennem. Nem szomorú voltam, hanem rettentően dühös. Csak álltam, meredtem a homályos üvegtéglákra, és csúsztak a könnyeim.
 Leesett a baj ismét, egy hét alatt, másodjára. De aztán majd múlni fog az idő, majd elolvad a múlt, fel sem tűnne senkinek mi okozta a maradandó nyomot, ha az a pár perc hiánya ott nem lenne.
Ezt nem lehet majd  elfelejteni mint az első hóesést, ez nem fog a napsütésre elolvadni, itt az már kevés lesz.

És október, te mindig csodás...

örökké átkozott maradsz.

ömlesztve

A töri tanárnőnk megkérdezte, hogy számunkra mi okoz  szabadságot, mit is jelent nekünk valójában? 

Mindenkinek van egy "szabadság buborékja". nekem ezek a szavak jutottak eszembe:
tenger

írás

zene

fotózás

tánc

álom

ima

szeretet

nevetés

Sokszor eszembe jut az a nyár eleji este.Nehéz lenne elfelejteni amikor mindennap szembesülnöm kell vele. Kicsit kiráz a hideg, boldoggá tesz, aztán a jelen újra elporlaszt. Vannak ennél nagyobb problémáim..

  De, én tényleg csak... Szabad szeretnék lenni. Nem foglalkozni semmivel, és senkivel, elrepülni az idővel a végtelenbe. Érezni, hogy minden rendben van.

Egész héten nevetgéltem, úgy csináltam mintha észen lennék, mind e közben az agyam hasonló utakon futott már órákon keresztül, kétségbeesetten.

Eszembe jut sokszor. Hogy mi volt a baj előtt, rengeteg vicc bujkált, neveletlenség, hol megszeppent félelem, megbánás, kifejezhetetlen hála, kárörömtől,'csalafintában úszó' sunyi kis tekintetében...

Esik. Elmossa az ősz a nyarat, most már végleg, Kicsit azért örülök. Végre, hónaphoz illő idő van. Remélem hogy elmossa a múltat is.

Mégis...Október, te. Te örökké átkozott maradsz.

.Tényleg jól vagyok, olyan felszínesen. De ha kicsit megkaparod a bőrömet, felszakad, és kiömlik belőle az izom, a rengeteg ín, az erek és a vérem...

De biztatom magam, hogy valójában...nincs semmi baj...

kibírnád? kibírod. ki kell bírnod!

és mondá, fuck it.

péntek

Kezedben a nap, az éjszaka. Éljél szivecském!

esküvő, mese habbal.:)

Budapest, oly sok kincset rejt magában, egy fekete hajú tanárnőt is tartogatott markában. Hej ez a lány, be szép volt, karcsú termete az égig nyúlt. Etelka volt a szentem,tehetséges kicsit csendes.  Egy napon aztán szembejött vele hintaján Imre herceg, és abban a minutumban szerelembe estek. Boldog volt az ifjú gerlepár, Imre körberajongta a fiatal Etelkát.

A herceg, boldogan kiállt minden rettentő veszélyt, hogy elnyerje gyönyörű szerelme tehetséges kezét.. Lakodalom után az ifjú házaspár egészen Orgoványig utazott, ahol a Gellért birodalom gyorsan kibontakozott. 

  Tanítónőként dolgozott az újdonsült királynő, minden gyerek csodálta és szerette őt. ( jó pár év múlva nekem is kedvencem lett, de ott még nem járunk a történetben ) Férje(cskéje) hűen kukucskált a tanterem ablakán, és egy idő után azt vette észre magán, mintha keményebb lenne a pocija, meg is nézte neki a dokija, aki elmosolyogta magát: ugye szeretnének egy babát?

 Teltek az évek, szoknyája mellet két gyermek is játszott, és Ágika a pólyában éppen hogy csak látszott. De, az évek szaladnak, a rügyek fakadnak, lassan felnőtt lett mind a három magzat,

 Egyszer aztán, Ágika elindult virágot szedni, mivel anyukáját meg akarta lepni, így a legszebb virágos rét felé vette az irányt, ma már csak úgy hívjuk a helyet; Izsák.

Itt sétálgatott a kincsem egyes egyedül, és az ég lassan elsötétült, parányi szívében a félelem bukkant elő,megijesztette a legapróbb szellő, a csokrot szorongatta és a haza fele utat fontolgatta. De hiába, a megoldást nem találta, és valójában már azt sem tudta hol van, majd sírva elszenderült egy bokorban.

 Később aztán egy kisházban ébredt, finom kalács illat úszott a térben, egy nagymama serte-pertért, főzőcskézett, Ági nem mozdult, a plafont nézte. Nem mert meg se moccanni, de mikor gyomra neki állt korogni, elhatározta hogy nem színlel tovább, megkérdezi, hogy juthat odább.

 Ebben a pillanatban zörrent az ajtó, és belépett rajta egy daliás ifjú. - Hát felkeltél szép hölgy,remélem kipihented magad, talán nem fáztál meg a bokor alatt. Nagymami, adnál ennek a tündérnek egy kis levest, jót fog tenni neki a meleg.

Az asszony rögvest fel is tálalt a lánynak, jó lelkű pótanyja volt Attilának.

Miközben ettek, beszélgetésbe keveredtek, egyre többet mosolyogtak, soha el se komolyodtak. Ági végül már nem tudott várni- hogy tudok innen hazatalálni? A szüleim már biztosan várnak, idegesek lehetnek, hogy így elbóklásztam.

-          Egy cseppet se félj amíg engem látsz, hazaviszlek fehér paripán. Nagyapa, elvihetem a lovad?

-          Vigyed fiam,persze.    

Jó szíve volt a nagypapának, mindent neki szentelt unokájának. És hogy él, mindent neki köszönhet, vele volt bánatban, örömben.

 A fiatalok útnak eredtek, és úgy érezték boldogabbak nem is lehetnek, nem tudták pontosan mi is ez az érzés, de tudták, hogy nem akarják a végét.

Odaértek hamar a palotához, az egész család felháborodva állott, de megkönnyebbültek mikor látták, hogy kislányuk ott ül a fehér ló hátán. Odarohantak hozzájuk mind a hányan:

-          jajj drága szüleim, bocsánat! Soha többé nem fordul elő hogy csak úgy elmegyek, jajj drága szüleim, olyan jó veletek!És ő Attila hála neki, Apám az életemet, neki köszönheti.

Ágika csodálva nézett a fiúra, mind a ketten belepirultak, Imre király mindent világosan látott:

- Attila! Neked adom a fele királyságom, és ha kéred, gyönyörű lányom kezét, amiért megmentetted az életét.

A fiatalok a hírnek úgy megörültek, hogy hírtelen egy csókot is elsütöttek. Mindenki örült az újdonsült párnak, hogy jó férjet találtak Ágikának. Az egész család körbefogta őket, ifjú Dávid herceg, és gyönyörű Emőke,a három jó testvér, akár a mesében, ott van a szeretet, mindhármuk szemében. Ott volt Attila testvére is Gábor, számíthatott rá bárhol. És ki sem maradhatna Mütyür, aki Attila szívében csücsül, örökre.

 És a lakodalom, az éppen most is zajlik,nem is húznám az időt sokáig, csak még a mesét ideiglenes lezárnám, hogy a szereplők folytatni tudják.

 Sok-sok boldogságot kívánok nektek, legyetek boldogok az életben.

Itt a mesének még nincsen vége, hiszen vár még rátok egy hosszú házas élet.

októberi fergeteg,kergeted? nem merem...szereted!

Megosztanám veletek egy szokványos beszélgetésünket Memócával:

Meme: Úgy csillog a hajad, mint a tévé!

Barbi: Olyan zöld a fejed, mint Hulk...

M: A szemöldököd olyan szép, hogy mindjárt letépem!

B: Úgy domborodik a melled, mint Mátyás király orra hajdanán..

Aztán íme:

MemÉnek

Barbiosz

 Marcellenörző ( -arc--->mellenrörző. Anett alkot )

Hát igen, szépen telnek a mindennapok, Zizivel reggelente kávézgatunk, Memével ontjuk a hülyeséget, IGEN, egy szünet sem megy le úgy, hogy ne kapnánk röhögőgörcsöt és nem fetrengenénk a pad alatt, néha (na jó, egész gyakran) a szó szoros értelmében.

Angol óra:
Tanárnő: hogy van a kamra?
Anett és én gondolkozás nélkül egyszerre nyögjük be: kámrá?!

Média órán, megnéztük a kisfilmeket, amiket csináltak a kis csoportok, és mindenki annyira jókat csinált, és olyan vicces volt az összes, és valójában ilyenkor jön le, hogy ki milyen, hogy mennyire mer mutatkozni, hogy mennyi van benne, hogy valójában ki is ő.

Aztán  nyelvtan óra, rejtélyes módon, a tanárnő egy icipicit késett ( egyébként nem szokott ) és hát tanulgatunk/getünk, hátha netán lapokat oszt, vagy feleltet.Anett eképp vélekedik az érvelésről: Azért kell megtanulni érvelni, mert akkor meg tudnám érvelni, hogy mért kell megtanulni érvelni, és így meg tudnám csinálni a házimat.
 Marci és a nyelvtan-->Marci hozzá akarja vágni a táskáját Emeséhez.
B: Marci! Érveld meg, miért akartad hozzávágni a táskát?
M: Meert, csak...! Csak-on alapuló érv!

Zizi: Beleharaphatok a homlokodba? Ott fáj a legjobban.
És a napok, szinte így zajlanak..De imádom, mert...mert csak.:D

És ez a Varró Dániel liberick, azt hiszem mindannyiunk, napjaink, életünk habitusát le is írja:

,,Volt egy úr, lakhelye Mozambik,
fenéken harapták a zombik.
     Faggatták: „Nagyon fáj?”
     Azt mondta: „Ugyanmár.
Eleve is volt már azon lik.”-"

mindent felgyorsítasz, és ha rossz kiöntöd, nem?

  Keserű volt a kávé, annak ellenére is, hogy már a 4. kiskanállal pakoltad bele a cukrot. nézted a bögre alját, próbáltad felkeverni, hátha még nem érvényesült a kémia,felgyorsítottad a folyamatot. Forgattad a bögrét, csikorgattad a kiskanalat, a kávé még mindig ihatatlan volt. felöntötted egy kis tejjel, hátha felhígítja a szívmarcangoló ízt. elővetted a teasüteményt, bár mindig is ellentmondásos volt számodra ez az egész,a kávézókba is mindig a kávéhoz adják,nem mellesleg, a teát nem szereted.
 Beleharapsz a sütibe, öblítetted a kávéval. Valójában még mindig borzalmas, mintha nem is kávé lenne, mintha nem is ezt a rohadt port innád minden reggel. Megfogtad a bögrét, ott virított rajta a neved, és kiborítottad a löttyöt a mosogatóba. Nézted, ahogy szétterül és minden barna lesz, majd megnyitottad a csapot, hogy felgyorsítsd a folyamatot...

egy kulturális hét...szeretek élni.még mindig.

napi kirobbanás

-          Hagyd abba!- és te mit csinálsz? Reszketsz tovább a röhögéstől, nem érdekel semmi, nem érdekel hogy már senki nem bír megmaradni melletted, már rossz rád nézni, olyan piros az arcod, a levegő már nem úgy jut el az agyadig, képes lennél megfulladni, ha néha nem pihennél meg kifújni az orrod.

Még mondhatni rendben is van, ha ezt csak egy szünetben csinálod, de mikor már a 7. óra végére sem tudod abbahagyni, hogy minden második szóra hahotázol, ott már lehet hogy idegrendszeri problémák vannak. És hiába mondják a Többiek, hogy NEM VICCES, neked már mindegy, röhögsz tovább.

 Csitítgatnak, hogy azért mégis csak matek óra van, legyél már tekintettel a tanárra, hangtalanul rezegsz, semmi értelmes gondolat nem hagyja el a fejed, a szinuszos képletekből meséket találsz ki, rádöbbensz a magyar nyelv csodás rejtelmeire, hogy tulajdonképpen az alfa meg a béta szöget összerakod és eléraksz egy an-t, akkor azt kapod hogy analfabéta. És nem hallasz semmit, csak hogy a padtársad elnyújtva mondogatja a neved, hogy Baaarbiii, Barrrrbii, nyuuugii, mit szíívtáál, Baaarbiii,nyugiii. És észre sem veszi, de lassan ő megy át a dilibe, de már ez is megszokott számodra, fel sem veszed, csak elnyugtázod magadba, hogy nem sokban különböztök, főleg amikor az angol tanárnő elkezd felsorolni a feladatban néhány betűt: éj, bí, szí, dí, í, ef, dzsí- ti egyszerre kezditek el énekelni a dalt, hogy: éjdzs, áj, dzséj, kéj, el, em, en , o pí. És rezegsz tovább hangtalanul. Aztán persze nem lehet mindent sokáig bírni, kirobban belőled az irritáló nevetés, nem is nevetés, valami elefánt trombitálás, vagy nem is tudom mihez hasonlítsam.

 Mindenki kérdőn néz rád, mi baja ennek a szerencsétlennek, már az agyamra megy a folytonos rötyörészése, hogy nem tudok figyelni miatta, hogy mi a mocsokért ilyen vidám. Vagy csak féltenek, nehogy megfulladj tényleg.

 És mi a válaszod?

Reszketsz tovább, hangtalanul, és ennél egyszerűbben már nem tudod kifejezni, hogy egyszerűen csak boldog vagy!