Amikor a felvételin leültem a 3. teljesen üres padba, nem
gondoltam volna, hogy bárkivel is szóba fogok állni. Aztán, egy bohókás csajszi
felém irányította a hangját és azt ’ordította’ a túlpartra: Sziia, Meme vagyok!
Nem ülsz ide? – bátorkodtam odaülni, és onnantól azt hiszem, meg volt
pecsételve a sorsunk.
Megkerestük egymást,
a ’nemmondomkianevét barátomezervan’ oldalon és próbáltuk megismerni a másikat
virtuálisan. Ott persze könnyű egymásról írogatni, viszont a személyes találkozás,
szerintem döcögősebb volt. Nem igazán emlékszem az első lépésekre,de a saját
személyiségemből kiindulva, biztos vagyok benne, hogy te voltál az alapozó, én
csak pirosítottam.
Könnyebb volt, hogy
ott voltál nekem, könnyebb volt, különben tuti magányos mormotaként lógattam
volna az orromat órákra menet, vagy kóruson. Bohókás voltál. Mindenkinek
hangosan köszöntél a folyósón, mindig mondtál valami ’napibölcsességet’ töri és
magyar órán. Hang voltál. Vagy. És szerintem leszel is.
Mégis, valami
szerintem változik. Változik az idő, a környezet, a világ, viszont Te is.
Sokszor tényleg botrányosan infantilisen viselkedünk, de Te
kihoztad belőlem azt, ami eddig nem volt olyan erőteljes, és ez a legpozitívabb
dolog, ami az elmúlt évben történt velem.
Amikor valaki azt
mondja neked: nem, nem vagy komoly .- bennem is darabokra törik valami,
hangosan csikorog, és kellemetlenül szúr.
Ha valaki beléd látna, úgy mint én, valószínű minden ilyen hamis
vádat elrejtene a béka tompora alá. Nem tudom pontosan mit érzel, nem mindig
tudok elmenni rajtad. De tudom hogy nincsenek rendben benned a dolgok. De
megnyugtatlak, nem vagy egyedül.
Minden nap egyre
erősebben érzem én is, hogy kezdek kiesni a testemből, a társaságomból. Mindig
jó voltam abban, hogy eltitkoljam mit érzek. Soha nem akartam megbízni senkiben,
és hamis bajokat faragtam magamnak, hogy elfedjem az igazi problémákat, de
büszkén tudtam mosolyogni bárki arcába: jól vagyok.
Mára viszont, nem tudok
elsiklani apró gondokon sem. Az önértékelésem a legmélyebb kút alján van
elrejtve, és egy rossz szó hallatára el tudom bőgni magamat, se szó, se beszéd
nélkül. És hiába kérdezitek mi van, nem tudok válaszolni, mert képtelen vagyok
rá.
De te azzal
megkönnyítesz mindent, hogy végig nevethetem veled a napot, hogy fellökhetlek a
tomporommal, na meg tudnánk még mesélni.
Fontos dolog a
komolyság, de nem zárja ki a kettő egymást. És hiszem, hogy meg fogod tudni
találni az egyensúlyt. És eljön az a pillanat, amikor belül is azt fogod
érezni: minden rendben.
Én is hasonlóképpen fogok cselekedni.
namitmondtam(:
VálaszTörlésnamitmondtál?
VálaszTörlés