Idegesen
és félelemmel teli érzésekkel fekszem az ágyamon. Talán… nem is félelem, inkább
valami kétes érzet.
Halk
zongora dallamokat hallgatva… harsány bordó ágytakaróm alatt a mélykék ágy,
egyik sarka kivillan.
Tojáshéjszínű
plafonom, lassan szürke árnyalatot vesz föl.
Vállam
libabőrös… és aranybarna hajam, szemembe vetődik.
Az ég
sötétkék lesz, és az ablakomból beáramló hideg szél, megcsapja arcomat.
Hanyatt
fekszek az ágyon, és nem gondolkozom! De körül nézek… és hallgatok.
Hallgatva
nézek, és nézve hallgatok..
Jéghideg
kezem, ijedten érinti meg a másikat.
A
zongorahangok egyre hangosabban csengenek újra füleimben… Mintha… mondanának
valamit… Mintha minden hang, egy szót.. egy érzést rejtene…!
A
hangosabb, a halkabb , a lüktető, a kötött, a lassú, a gyors… minden egy szó
lenne.
Csak a
zongorát figyelem…, és lassan lehunyom szemem..!
De
hallgatva nézek, és nézve hallgatok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése