csendesen

Gyermeki naivsággal néztünk egymásra. Én és a Csend. Régen nem beszéltünk már, mondhatni, kicsit eltávolodtunk egymástól az évek során. De most újra mögém állt, és csendesen megkopogtatta a vállamat, és pedig...engedtem, hogy magához húzzon. Szomjaztam a közelségére. Betakart meleg némaságával, hallottam hangtalan lélegzetét.
Megnyugtatott.
 Kiemelt a zavarodott világból, megbódult létemből, a Baj-tengerben hullámzó másik énemből.
Farkasszemet néztünk, én és a Csend.