Még fogja kezét,biztonságban érzi magát, erős melegség veszi körül, még a mínusz fokokban is. Hatalmas hahotázásokba torkollanak, minden egyes mondat után. Ám szívderítő mosolya, a lépésekre egyre lentebb csúszik. A folyamatos biztató ajak, mely újra és újra körbe öleli, de valahogy erősödik a süvítő szép, s lefújja róla az erőlködő karokat.
Elérnek a fokokig, amiket egyedül kell maga után hagynia.Még utoljára forróság ömleszti el, majd remegő lábakkal elindul a tűzhegy első lécsőéjig. Fel kellett érnie, hisz a hang, amely percre pontosan szólal meg, hamarosan kopácsolásnak ered. De a meleg, a talpát égette, és hogy még utoljára lássa a biztató mosolyt a forró hamun állva, visszafordult és erőt merített az embertől, akire felnéz. A benne lebegő félelmet száján kifújta, és most már határozott lépésekkel eredt a tűzhegy legtetejére, ahol az ajtó mögött várta az élet.
Még egyszer megállt a kapunál és egy utolsó pillantást vetett a lent álló bástyára, aki rezdületlen maradt amíg látja. Majd egy hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót és maga mögött hagyta a védelmet és önként belesétált a kétségekbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése