földtelen

Fázom.
Talpam alatt a hideg föld felsikít,
jajgat, hogy segítsek,
melegítsem fel őt is,
mentsem meg ami benne van,
giliszták, gyökerek, békák, magok,
ez ad valamit a világnak,
ebből születik új,
ez éltet és épül,
mentsd meg a Földet!

És én csak nézek,
bambulok a kőkemény földre
ami alattam van és tart
és sír és könyörög, hogy mentsem
meg én. Én.
Aki fázik. Akit tartani kell,
mert egyedül még a világban sem tudok
önnönmagamtól állni.

Ő megment, én cserben hagyom,
Ő megtart, én rajta taposok.
Szükségem van rá,
én még sem csinálok semmit.
Csak hagyom, hogy időről időre
keményebb legyen,
hogy egyre több repedés fusson végig rajta,
hogy végül megnyíljon alattam,
de ő a végsőkig tart.

Én meg csak nézem, ahogy
 többé nem terem új,
ahogy lassan kipusztul minden,
miattam pusztul el minden.
Elpusztulok én is.