Éjjel

Hajnalban szörnyű zokogásra keltem,

azt hittem te voltál, de végül

csak én reszkettem, te horkoltál,

mit sem sejtve, hogy hamarosan

végül könnyeimbe fullok,

egyedül, meztelen.

Csak ültem az ágyon,

 hallgattam miket álmodsz,

közben zokogtam,

hátha végre felébredek.

Hajammal itattam fel a nedvet

az éjjelt,

azóta erősebb lett, fényesebb.

Csak a szememből tűnt el minden,

ami valaha csillogott,

most színe sincs.

Csak ültem az ágyon,

végül teljesen kiszáradva,

üvegszemmel,

cserepes szájjal véresre

harapva az estét,

kihűlt testtel ültem,

nem volt ki felmelegítsen.