Vannak dolgok, amik váratlanul érkeznek, akkor megráznak, felkavarnak, megböknek, hátralöknek, aztán ott hagynak kicsit, magadba zuhanva. Majd megcirógatják az arcodat, és kíváncsiskodva fordulnak feléd?:
-Mitől ijedtél meg?
Tényleg, mitől is? Hiszen én akartam, olyan jó volt, tudod,a ''sohaelnemfelejtem emlék"...
Aztán persze mégis fáj, de attól még mindig kívánod, akarod, hogy égessen a gondolat, hogy markoljon a gyomrodba és tépjen szét darabokra, vagy csináljon veled bármit, csak éljen még benned vagy veled, de nélküled sosem.
Elsüllyeszt valami lény, egész testével nyom le a múltba, hogy kutassam fel újra meg újra az emlékfoszlányaimat, éltessem kicsit, gondozzam, nevelgessem őket.
Persze az én hibám, ha hiba ez egyáltalán.
Szeretném tovább cipelni,melengetni, újra pergetni a filmet, nem érdekel, hogy éget, hogy marcangol.
Hiszen az enyém és az enyém is marad.
És mit tudok tenni?
Impossible.
De reménykedni még szabad.
Abba még senki sem halt bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése