18 évesen rá kellett, hogy jöjjek, nem minden úgy van, ahogy az ember azt eltervezi a kicsi kis agyában.
A szülinapom egyébként jól telt, Zizi kijött,szüreteltünk, este meglepi gyertyafényes vacsi várt.Másnap meg a beköltözés és évnyitó,de ezt már megszoktam.
Amikor anyukám letargiába esett a 18.szülinapomon-te is felnőttél kislányom-
akkor kicsit elgondolkoztam és basszus, tényleg.
De tudod, egyszer megígértem, hogy örök gyerek leszek,
és ez így is lesz.
Azt is megtapasztaltam, hogy a család az egyetlen olyan biztos pont az életemben, ami mindig ott lesz mögöttem és támaszkodhatok rájuk,mert azt hiszem, ők okozzák mindig a legnagyobb meglepetést.
Váratlan dolgok mindig lesznek az életben. Olyan fura dolgok, amikre nem is nagyon tudja az ember, miként reagáljon.
Emlékek. Vannak azok,amik melengetnek és ugyanakkor el is szomorítanak. Ezeket nem lehet csak úgy kiszakítani az elméből, inkább tűröd a szúrást a mellkasodba, de kidobni akkor sem fogod.
Az érzelmeim megint elszabadultak és valójában nem tudok mit kezdeni velük, valami mindig kilóg, vagy a pulóver ujjából, vagy a sál gyűrődéséből.
Aztán meg kicsit el is vagyok szontyolodva a jövővel kapcsolatba,hogy miként jőv' el.
Aztán valami mindig változik körülöttem.
Ehhez is még hozzá kell szoknom.
és biztos nekem is kellene,
de egyelőre nem vettem még rá magam.:
egy kicsit sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése