Saját magammal kergetőzöm a sötéttől fülledt sikátorban.
Magam nyomába eredek, de félelmemben inkább csak meglengetem a fehér zászlót
jelezve, feladtam,és védtelen vagyok.
Arcomon jéghideg izzadtság siklik, homlokom tűzforró, a
hideg ráz, mintha máglyán égetnének. A dohos köd beleivódott a bőrömbe, a
hajamba.. érzem, nem vagyok már önmagam. Reménytelenül futok faltól-falig,
körbe- körbe. Ki akarok jutni, el akarok szabadulni ebből a rémálomból. Minden
sötét tárgyban elbukok, és mereven a földre huppanok
A következő esésnél
már nem erőlködöm, nem akarok felállni, hisz folyamatosan a földre kerülök. A
beton nyirkos, hideg, testem reszket, szemeimet már ki sem nyitom, úgy sem
látok semmit a sötétben. Nincs kedvem felállni, inkább csak ülök a homályban,
és elárasztom a tüdőmet a dohos sötétséggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése